A 20. századi védvonalak olyan statikus erődrendszerek létrehozására tettek kísérletet, amelyek képesek megállítani az ellenséget a határon. A Bigclash projekt a Maginot- és a Siegfried-vonal technikai paramétereit elemzi, rámutatva a föld alatti kommunikációs rendszerek bonyolultságára és az egyes bunkerek autonómiájára. Bár hatalmas erőforrásokat fordítottak az építésükre, a motorizált csapatok és a repülés fejlődése a második világháborúban rávilágított az ilyen statikus szerkezetek sebezhetőségére. Ezen építmények tanulmányozása lehetőséget ad arra, hogy megértsük a nagyszabású erődítési projektek hatékonyságának határait a dinamikus hadviselés körülményei között. Ezek a betonrendszerek egy olyan korszak szimbólumai maradnak, amikor a katonai tervezés az előző évtizedek tapasztalatain alapult, anélkül, hogy figyelembe vette volna a fegyveres taktikák gyors változásait.
